[19-1]
- Hmm... - A hosszú hallgatásra gyanakvón tekintett a srácra. - De? - kérdezte elkomorodva, mialatt kissé engedett a tartásából, és zsebre (melyben az idegen és saját tárca volt) dugta a kezét. Néhány másodpercig még nézte a fiút, majd egyszerűen hátat fordított neki, és elindult.
|
* Durcás fejet vág Drew válaszára. Úgy tűnik, ma sincsen kifizetődve a munkája. * - De... - * Agyában vészterhesen kutat válasz után, végül egy halk sóhajjal feladja. Valami zavarja... * ~ Mégis miért nem tudok hazudni? Mintha megzavarna valami... De ha lenne egy jó pillanat... Akkor akár az övét is megszerezhetném! ~ * Durcisan tekintget a fiúra, mad ötletétől elmosolyodik. Tudja, minden túlzás nélkül, hogy milyen halkan, gyorsan tud kicsenni dolgokat valaki zsebéből. A fiú észre se venné... *
|
A kérdésre felnevetett, és fél szemmel a srácot figyelve, készen a tárca megvédésére, kivette a zsebéből a vita tárgyát. - Először is, nagyon igyekeztél vele... Túlságosan is. Másrészt... - pillantott az igazolványra, melyen egyáltalán nem az előtte álló piercinges srác volt, hanem egy középkorú nő. Vigyorogva, enyhén félrehajtott fejjel hasonlította össze a két személyt, majd lemondón felsóhajtott, és visszatette a tárcát a zsebe nyújtotta rejtekhelyre. - ... Shifty, ne nézz hülyének - mondta kedves mosollyal, hatalmas nyugalommal.
|
* Amikor meghallotta a megjegyzést a tárcáról, csak kinyújtotta a nyelvét, mint egy óvodás. * - Shifty vagyok. Igen, a kalap az én személyes tulajdonom. És amúgy, honnan tudod, hogy az nem az enyém? - * Mondja, a pénztárcára célozva... *
|
Meglepetten nézett az előtte megjelenő fiúra, majd kezét leengedte, és hagyta, hogy a sapkát elvegye tőle. Hihetetlenül helyes volt az előtte álló, a fülek pedig, bár szokatlanok voltak, már-már cukivá tették a megjelenését. - A tiéd? - vigyorodott el. - Annyira, mint a tárca? - kérdezte gúnyos éllel, majd tekintete megenyhült, ahogy végigmérte a srácot. - Én Andrew Weel vagyok... Neked is van neved? - hajolt közel a másik arcához, egy beazonosíthatatlan mosollyal.
|
* Amikor levették a kalapját, az volt a végső ok. * ~ NA EZT MÁR NEM! ~ * Gondolja magában, majd egy zöld villanással a kisállatból egy kicsit alacsony, piercinges srác lett, aki szintúgy zöld szemekkel meredt a másik tekintetébe, meglehetősen mérgesen. * - Enyém! - * Mondja, majd kirántja a kalapot a fiú kezéből, ami csodás módon rögötn idomult fejformájához. Ahogy a fejére került, mosolyogni kezdett, mad vigyorogva, a most is a fején lévő füleket billegtetve figyelte a másikat... *
|
- Nyugi, kisöreg - nevette el magát újra, miközben felállt. Nem akarta elengedni; olyan helyes volt ez a kis mosómedve, pláne azzal a kis sapkával a fején. - Talán ezt is loptad? - vonta fel a szemöldökét, miközben levette az állatról. - Egész jó stílus - mondta elgondolkodva szemlélve a sapkát.
|
* Hirtelen fölkapták, ez teljesen meglepte. Ficánkolni kezdett, de sajnos elég erősen tartották. * ~ Engedjél má' el! Na! >_< ~ * De ahogy benézett azokba a drágaköves szemekbe... Lassítani kezdett, majd teljesen megállt. De ahogy kivették a pénztárcát a szájából, csak még erősebben kezd el mozgolódni. Vicsorogni kezdett, és már az emberré változásra gondolt, de még nem tette meg. *
|
Mikor a mosómedve odasietett hozzá, hogy újabb zsákmányt keressen, halk nevetéssel kapta el a grabancát, és emelte maga elé úgy, hogy az állat se megharapni, se kikarmolni ne tudja, vagyis teljes tehetetlenségben ficánkoljon a határozott, mégsem fájdalmas fogásában. Tűnődő, mégis eleven tekintettel nézett bele a mosómedve szemeibe, melyek sokkal több értelmet sugárzott, mint általában az állatok. Már-már emberinek hatott az egész megjelenése, mire Drew elmosolyodott. Aztán kivette a szájából a pénztárcát, és mélyen zsebre dugta, hogy később visszaadhassa a gazdájának. - Nem hiszen, hogy téged bárki is kiszolgálna, de azért ügyes - mondta csendesen.
|
* Nem kellett sokat várnia. Egy zöld szemű búzaszőke hajú férfi jött oda hozzá, egyszerű ruhákban. Meglehetősen jó alakkal... Mire észbekapott, a férfi már előtte ült le. Ami elég rossz, tekintve, hogy a pénztárca is a szájában van. De ezzel most nem törődik, csak mosolyogva hagyja, hogy nézzék. Majd azt kezdi el vizsgálni, hogy nincs-e nála olyan dolog, amiben pénz, telefon, vagy bármi értékes dolog el lehet rejtve. Odamegy a hátsójához, zsebeket keresve. *
|
Végzett az aznapi munkájával. Kopott, fehér pólóját és fekete farmerét, és egy szintén sötét sportcipőt viselt. Komoran nézett maga elé, ahogy végigsétált az erdő mellett vezető járdán, majd hirtelen megállt, és tekintetét a fák közé fúrta be. Még nem akart haza menni, és mivel már egy ideje nem volt ihlete olyan képekhez, melyekből újabb galériát tudott volna megnyitni, úgy döntött, eltölt néhány percet a természetben, távol a zajos utaktól.
Elgondolkodva sétált be az erdőbe, majd, legnagyobb megdöbbenésére, egy kalapos mosómedvével találta szemben magát. Az állat olyanyira meglepte, hogy elsőre csak közönyös pillantással szemlélte, majd hirtelen elmosolyodott, és leguggolt mellé. Smaragdzöld szemei barátságos fényben csillogtak, miközben az érdekes kis lényt tanulmányozta. - Hát te meg ki vagy, picim? - kérdezte mély, lágy hangján, természetesen semmiféle válaszra nem számítva.
|
* Mosómedve alakjában sétálgat az erdőben, a város felé haladva. Sapkájából kilógnak zöld fülei, arcán a szokásos sunyi vigyorral egy pénztárcát hurcol, amit egy a közelben parkoló autóból szerzett meg. Hirtelen lépteket hall... Kíváncsian ül le, és vár, nem gondol bele, hogy egy zöld kalapos mosómedve nem éppen szokványos látvány... *
|
- Áh, bocsika! -* válaszolja, majd felemeli a kezét, és előre mutat.* -Arra van a kolesz. -*mondja, majd meg is indul, de pár pillanat múlva megbotlik, egy gyökérben, és pofára esik. - Áú, ez fájt. -*a földön ül, és kezét fájlalja* |
-Én Noa vagyok..-
*Mondja miközbe fél fülére megsüketült*
-Nemlehetne egy kicsit halkabban?Nemkell ordítani...nemvagyok süket...még nem...-
"De mellette biztos az eszek..." |
- De persze! Én onnan jövök! Majd megölt az unalom, mert még senkit nem ismerek itt! Ja egyébként Reita vagyok! - *Kezetnyújt, és vigyorog mint egy idióta.* (Szokás szerint) |
*leül egy árnyékos fa tövébe, majd előveszi az egyik mangát és olvasni kezdi* "Nincs jobb mint ilyen időben egy jó kis mangát olvasni..." *olvasgat* "Lehet, hogy nekem is kéne egy mangát írnom? á nem... nem tudnék miről írni... na mindegy... szerencsére egyedül vagyok" |
-Szia...Aha...Nemtudod merre van a szállások?Mertmár elvileg a cuccom ott van...de...Én meg eltévedtem T.T |
*Egymagában sétálgatott. Kissé belemerült gondolataiba, mikor meglátta a fiút. látta, hogy kissé elveszett, ezért gondolta segít neki, meg úgyse ismer még senkit. Oda megy, és megszólítja*
- Szia! segíthetek? - *kérdezte kedvesen mosolyogva* |
*sétálgat*"akkor most merre is kell mennem??T-T"*körülnéz majd elindul balra*"vki segíthetne..." |
[19-1]
|